A kilencvenes években, az ESA és a NASA közös Ulysses-küldetése során találtak először ilyen anyagot, azóta remélték, hogy a Szaturnusz környékén is találnak majd néhány részecskét, ez pedig évről-évre így is történt - dacára annak, hogy ezen részecskék óránként 72 ezer kilométeres sebességgel száguldanak át a Naprendszeren. Ez a kozmikus por a csillagok halála során keletkezik, ennek nyomai (egymástól igencsak eltérő példányok révén) egyes meteoritokban is megtalálhatók, a Cassini által elfogott példányok azonban formájukban egységesnek tűnnek, ami egy ezeket formáló, csillagközi térben lévő folyamat jelenlétére utal.